düh és agresszió 1.

A mai nap a teljes ideggörcs és veszekedés jegyében kezdődött. Faterom nekiállt veszekedni azon, hogy miért nem betonozza le férjem amit le kell (erről a következőkben, mert külön pozitiv postot érdemel). De nem szimplán veszekszik, hanem monodotn imamalom hisztifelhangokkal: mert ugysem lesz soha kész, mert veszélyezteted a gyerekedet, stb.... És mindegy ilyenkor, hogy az ember hozzálátott már a feladathoz, netán közölte vele, h 10 perc múlva, csak még befejez valamit.... mindegy. Ő mondja és mondja.... Képtelen megvárni, hogy az ember letegye a kezéből amit csinál. Mert ha nem pattanunk azonnal akkor üvöltve folytatja, hogy mi milyen felelőtlenek/idiótak/töketlenek/stb. vagyunk. És kb. ez az egyetlen dolog a világon amivel engem sikítós hisztire lehet sarkallni. Mert nem bírom elviselni, h közlöm, h ok, megcsinálom, csak még befejezem amit most csinálok/leteszem a kezemből az akármit/stb.
Ennyi a háttér. Szóval, ma reggel már ment a meccs Mirkoval, h öltözzön fel, reggelizzen. Nem. Akkor nem megyünk délelőtt golyófagyit enni. Akkor hiszti. Felőlem?! Engem nem hat meg ha büntetést kell adjak kanászodó fiamnak. Viszont nagyapja nekiállt velem vitatkozni, h "ne hagyjam szegény gyereket már sírni". Miért is ne??? Mindegy, túléltük a krízist, nekem lett igazam és én neveltem. (és rám haragudott mindenki).
Majd jött az ominózus - betonozd le kezdetű mantra. Majd segített páromnak - aminek kapcsán az én birkatürelmű férjemnek életében tán 2x vérben forgott fateromra a szeme és valami írtó pipa volt....
Családi hangulat fasza. Amyámmal mi is pakoltunk, dolgozunk végig.
Majd én leültem a telefonomon egyet játszani. Meg inni és egyáltalán pihenni. Ülök a teraszon, mikor elkezd faterom egy imbuszkulcsot keresni. Mondtam, h a görhokis táskámban szokott lenni egy, lejátszom ezt a pályát és megnézem. Na ettől elszabadult a pokol: akkor az soha nem lesz kész és neki a mártírnak kell majd mindent megoldania, ha rajtam múlna kölyköm meg is hallhatna ésatöbbi. Mindegy, végülis 25+ éve kapom a kiképzést, megpróbálom elereszteni a fülem mellett. Erre jön pici fiam és rángatja a karomat, hogy _azonnal_ menjek vele hokizni. Neki is mondtam, h pill. pont vége a pályának és megyek. 2 mp... kikapcsolom a telefont és tenném le. Mirko megint rángatott, telefonom arccal előre a kőre. Kijelző sokszorosan eltört. Ez annak fényében szívás, h iphone-om van.
Közben faterom szimultán üvöltött velem, én meg dühömben elüvöltöttem magam, h a kurva életbe és leviharzottam a teraszról. Faterom üvölt, h bezzeg nem történt volna ez ha imbuszkulcsot keresek és egyébként is egész havi pénzem rá fog menni, de mindegy, mert úgyis neki kell fizetni .... Fiam üvölt, mert ritka az ilyen dühkitörésem - konkrétan egyszer fél éves volt amikor ilyet látott tőlem (na lehet tippelni ... igen, faterom volt a kiváltó ok akkor is :() és azóta sem. Szoktam kiabálni, veszekedni, vitatkozni, de totálisan kiakadva üvöltözni nem. Viszont tény, h ha a drága gyermekem nem rángatja a karom akkor még lenne egy jó telefonom.

És ez az előzmény. Hogy kontextusba helyezzem amit szeretnék....